3 kockázatos kimenetel, ha vezetőként nem teremtesz egyensúlyt

Idén márciusban ellátogattunk hármasban Madeirára. Általában ilyenkor néhány napot aktívabban töltünk el, meglátogatjuk a különleges helyeket, kirándulunk, így történt ez most is, több napot is azzal töltöttünk, hogy körbejártuk a szigetet. Az egyik ilyen napon egy idősebb úr jött értünk, iszonyatosan jófej volt, az az igazi életvidám, akit este hat után a tengerparti sétányon képzelsz el a haverokkal sakkozni. Bárhova mentünk egy csomó infóval ellátott minket és az egyik ilyen megütötte a fülemet. Amikor egy banánültetvény mellett haladtunk el, azt ecsetelte, hogy a nagyobb fáknak kisebb banánjaik vannak, míg a kisebb fák inkább nagyobb banánt teremnek. Persze az okát is elmagyarázta és ez volt, ami elgondolkodtatott: elmesélte az öreg, hogy a nagy fa az ásványi anyagokat a saját növekedésére használja, így kevesebb energia jut a termésre. A kis fa viszont először a termésre koncentrál, így az nagy lesz, de maga a fa kicsi marad.

Pont ugyanez figyelhető meg sok szervezet vagy csapat működésében is.

Ez a megfigyelés remek példa arra, hogyan dönthetünk vezetőként a növekedés, a csapatunk fejlesztése és az eredmények közötti egyensúly megteremtése mellett. Nézzünk is meg három különböző nézőpontot ebből fakadóan:

1. Növekedés minden áron

Az egyik megközelítés egy régmúlt szemléletet tükröz: „Csak én növekedjek, nem számít, ha a csapatom nem fejlődik vagy nem keres jól.” Az ilyen vezetői hozzáállás sajnos hosszú távon fenntarthatatlan. Egy 2017-es Gallup kutatás kimutatta, hogy ahol a munkavállalók elégedettsége alacsony, azok 37%-kal nagyobb valószínűséggel hagyják el a vállalatot. Ha a fa mindent elszív a termés elöl, akkor mit gondolsz, jövőre melyik fát fogják újra felkeresni? Azt, amelyiknek csoffadt, gyenge termése volt már tavaly is? Tehát ha vezetőként “elszívod” a munkatársak hasznát, akkor ne lepődj meg, ha kevesen akarnak egy olyan csapathoz csatlakozni, ahol a meglévő munkatársak sem elégedettek. Ha nem fektetsz a csapatodba, ne számíts hosszú távú eredményekre.

2. Az idő és a fókusz elvesztése

A másik verziója a példa analógiájának, amikor vezetőként fontos, hasznos feladatokkal, folyamatokkal foglalkozunk, ugyanakkor annyira elviszik az időt és a fókuszt, hogy az eredményeket hozó feladatokra már nem jut. Egy 2019-es Harvard Business Review tanulmány szerint a vezetők közel 41%-a tölti idejét nem stratégiai feladatokkal, elvonva a fókuszt az igazán értékteremtő tevékenységekről . Ez hasonlóan nem fenntartható.

3. Hiányszemlélet – A félelem gátolja a növekedést

amikor hiányszemlélet van, próbálunk ragaszkodni mindenhez ami van, foggal körömmel őrizni, ahelyett, hogy a fejlődésért tennénk meg mindent. spórolunk, nem adunk nagyobb fizetést, nem fektetünk be a cégbe, rövidtávon úgy tűnik segítség, hosszútávon halálra ítéljük a csapat teljesítményét. Sok vállalat, főleg a gazdasági nehézségek idején, a spórolás mellett dönt, csökkentve a béreket, minimalizálva a befektetéseket. Gyakorlatilag a félelem irányítja őket, kialakul egyfajta hiányszemlélet, ami során próbálunk ragaszkodni mindenhez amivel már rendelkezünk, azt foggal körömmel őrizni, ahelyett, hogy a fejlődésért tennénk meg mindent. Ez rövid távon segíthet, de hosszú távon teljesítménycsökkenéshez vezethet, és halálra ítéljük a csapat teljesítményét. Egy 2020-as McKinsey tanulmány szerint a motivált és jól kompenzált munkavállalók 20%-kal magasabb termelékenységet nyújtanak . Amikor a vezető hiányszemléletben gondolkodik, a szervezet nem fejlődik, hanem csak a túlélésért küzd. Maradva a zöldség-gyümölcs vonalon ez olyan, mint amikor a paradicsomok nem pirosodnak meg, mert túl meleg van – csak a túlélésért harcolnak, nem azért, hogy termést (újabb bevételt) hozzanak.

A tanulság tehát, hogy egyensúlyban kell tudnunk gondolkodni, hogy a cégünk, csapatunk, szervezetünk is növekedni tudjon, ugyanakkor ehhez a növekedéshez a munkatársak gyarapodása, fejlődése tudjon hozzájárulni.

Az értékrend alapú vezetés harmadik pillére arra vonatkozik, hogy úgy kell tudnunk vezetni, ami biztosítja, hogy a csapatunk, vállalkozásunk hosszútávon is fenntartható. Szóval milyen lépéseket, döntéseket hozhatsz, ami erre vonatkozik? Te milyen fa szeretnél lenni?

Üdv:

Gábor

Ha hasznosnak találtad ezt a cikket, akkor oszd meg másokkal is:

Facebook
LinkedIn
WhatsApp
Telegram

Iratkozz fel a hírlevélre!

Optin - Feliratkozas

Olvasd el a korábbi sárga lapokat is:

kudarc
Egyéb kategória
Bartos Gábor

Nem létező kudarc

Nem létező kudarc Az előző podcast adás előtt elgondolkodtam az eddigi kudarcaimon… És az az igazság, hogy nem nagyon találtam. Persze, közel sem azért, mert nem volt benne részem – úgyhogy azon kezdtem gondolkodni, miért nem ugranak azonnal be. Egyetlen szóban: önreflexió. Köszi, hogy itt voltál velem, írok pár hét

Tovább olvasom »
mentális állóképesség
Bartos Gábor

4 bizonyított módszer, ha bizonytalan vagy magadban!

4 bizonyított módszer, ha bizonytalan vagy magadban! Előfordult már veled, hogy valakitől egy negatív visszajelzést kaptál és ez drasztikus hatással volt a saját magadról kialakított képre? A napokban csináltam egy rövid szavazást Instagramon, hogy kikkel esett már meg, hogy nem hittek bennük és a válaszadók 92%-a azt mondta, hogy vele

Tovább olvasom »
mentális állóképesség
Bartos Gábor

3 tévhit a pihenésről a hatékonyság tükrében

3 tévhit a pihenésről a hatékonyság tükrében Ha neked is ismerős az az érzés, hogy pihenés közben bűntudat gyötör, akkor ez a levél neked szól. A mai gyors tempójú világban egyre több ember érzi úgy, hogy a pihenés időpazarlás – pedig valójában ez az alapja a valódi hatékonyságnak és kreativitásnak.

Tovább olvasom »